Róbert László
ALLAH
NEVÉBEN?
KOSSUTH KIADÓ
MÁRTÍRNAK LENNI 10
AZ AJATOLLAH 13
EGY CSENDES AMERIKAI 17
ISTEN PÁRTJA 19
A BAZÁR 22
SZEMÉT 25
OLVASTA ÖN SHARI' ATIT? 27
BEVEZETÉS 31
A LEGFIATALABB VILÁGVALLÁS 33
SZARACÉNOK ÉS ZSIDÓK 34
TEVE ÉS TÖMJÉN 36
MOHAMED 38
A LÁTOMÁS UTÁN 45
ZARATHUSTRA 47
ÁBRAHÁM ÉS AZ ERETNEKEK 50
AZ EVILÁGI PRÓFÉTA 52
AZ OLVASMÁNY 54
DANTE ÉS A PRÓFÉTA 57
MONDÁK ÉS TÖRVÉNYEK 59
ALLAH ÉS A VÉGÍTÉLET 60
A KORÁN CSODÁJA 62
ANTIKRISZTUS? 64
A LEGHÍRESEBB 66
JÉZUS ÉS MOHAMED 68
ZSIDÓ – KERESZTÉNY –APOSTOL? 70
MOHAMED ÉS A MÁS VALLÁSÚAK 73
HÁREM ÉS FÁTYOL 74
TÖRZSI ERKÖLCS 79
A KIS SENKI 81
FEJADÓ ÉS HURIK 83
HÓDÍTÁS 84
AZ UTOLSÓ ZARÁNDOKLAT 85
TÖBBFÉRJŰSÉG? 87
MOHAMED UTÁN 89
CÓRDOBA 92
IBN AL'-ARABÍ 94
ASSZASZINOK 96
A DZSIHÁD 97
A NYUGAT ALKONYA? 99
NORMAN MAILER 101
AZ EMBERI TÉNYEZŐ 103
ÉN, OSZAMA... 104
SZARAJEVÓ 108
KABUL PEREMÉN 113
IRODALOM 116
KÖSZÖNETTEL TARTOZOM
ARLETTE-NEK
KÖVETKEZETES SZIGORÚSÁGÁÉRT,
HORVÁTHNÉ MÁRTIKÁNAK
TÜRELMES SEGÍTSÉGÉÉRT,
ÉS KÉT TUEREG TESTVÉREMNEK,
NONÓNAK ÉS OSZMÁNNAK
"MESSZELÁTÁSUKÉRT”
A KORÁN-IDÉZETEKET
SIMON RÓBERT
FORDÍTÁSÁBAN KÖZÖLJÜK.
Hogyan gyakoroljuk az iszlámot? – kérdezte a tanítvány Mohamedtől.
Amikor mész az úton és szembejő egy másik ember, üdvözöld őt. Akkor is, ha még nem ismered...
Senki sem igazhitű közületek, amíg annyi jót nem kíván felebarátjának, szomszédjának, mint önmagának.
Ezt üzeni neked az Irgalmas Allah...
IBN KHALDÚN:
A KORÁN
* * *
"Mikor nagyokat ütnek rajtunk
milyen jó lenne nem ütni vissza,
se kézzel, se szóval.
Világítni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
de sose ütni vissza...”
* * *
"...És hallgatom a híreket,
miket mélyemből én szavam hoz.
Amíg a világ ily veszett,
én irgalmas leszek magamhoz.”
JÓZSEF ATTILA: IRGALOM
Halottak napja van. Isten tudja, miért éppen ma rovom e könyv utolsó sorait.
Nem hagynak nyugodni. A halottak sem.
Sem a halálukban ártatlan manhattani könyvelők és brókerek, sem pedig a magukat mártíroknak tartó, öngyilkosan is, vakhitűen is bűnös merénylők.
Sem Auschwitz, sem az "Ötös számú vágóhíd” drezdai százezrei, sem Hirosima–Nagaszaki megégettjei, sem Szuez, sem az Öböl-háború, persze, "pontatlanul” célzott gyermekei, sem Koszovó, sem Horvátország, sem Bosznia, sem Szerbia, sem Ruanda megerőszakoltan is ledöfött lányai.
Csupa "sem”-ből állna össze a történelem?
Nem. Mert Isten – akár Jehovának, jézusi Atyának vagy Allahnak hívják – maga a Titok. Ezért is keressük. Hála Istennek.
A történelmet viszont mi, földiek éljük át. S az talán jobban érthető, ha hozzáolvassuk a Tórát, a Védákat, a Biblia többi könyvét és a Koránt; Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János és Mohamed tanításait.
(A Tízparancsolatról nem beszélek. Az nehéz ügy. Sem Mózes, sem Mohamed nemigen éltek aszerint. Talán csak Jézus. De hát ő nem volt soha hatalmon.)
A szent írások olvasása közben forgathatnánk Shakespeare-t, Goethét, Janus Pannoniust, de talán főleg Kafkát.
Hogy jobban értsük azt, amit átélünk.
* * *
Mottó: Nemrég a véletlen a Holló utcába vitt. Itt Budapesten, a VII. kerületben, a 4-es számú ház homlokzatán, a kapu mellett, egy szerény kis emléktáblán ezt olvastam:
"Éjt napot itt munkált, kutatott nagy bölcse Keletnek. Itt értek csendben lángesze nagy művei – s még neve tündöklőn, hódítva bejárta a földet: – ő maga holtig hűn megmaradott e rögön”.
Egy pillanatig nem hittem a szememnek: "S míg neve tündöklőn, hódítva bejárta a földet...?” Vajon a VII. kerületben is Mohamed híre visszhangzik?
Nem annyira. Akiről szó van, azt úgy hívják, Goldziher Ignác. A Korán kiváló magyar fordítója, Simon Róbert írta róla: alighanem az első helyet foglalná el egy olyan nemes vetélkedésben, hogy melyik tudósunk az, akinek világhíre fordított arányban áll, korszakalkotó tudományos munkásságával, s hazai ismertségével.
Goldziher Ignác volt az, aki a századforduló körül, mint kora vezető orientalistája és sémi-filológusa megalapította a modern iszlámtudományt.
Európa vezető egyetemei kínáltak neki katedrát: így Oxfordban és Cambridge-ben.
Ha elfogadta volna valamelyik felkérést, akkor ma tudományos intézmények sora viselné nevét – írja róla Tóth Vilmos. Budapesten még utca sincs elnevezve róla. E sorok írója mégiscsak elsősorban neki köszöni, hogy vallástörténeti kutatásai alapján megírhatta könyvét.
Allah legyen hozzá is irgalmas...
Nemsokára 22 éve lesz, hogy 1979. február elsején az isteni vagy cs ak a szakmai szerencse felültetett az ajatollah – a világ számára akkor még csak egy obskurus vallási vezető, aki szimultán exportálta és importálta az iszlám forradalmat – Air France gépére.
Átéltem a kettős hatalom félőrült napjait. Egyik oldalán Amerika első számú olajszövetségese, a sah, a másikon pedig a karizmatikusan fanatikus Khomeini szólította meg Irán éhező millióit: "Keljetek fel Allahért, a nép hatalmáért...”
Az ajatollah jobb kezének mutatóujja mintha nem az ég felé meredezne. Ez a turbános, szúrós szemű, nagydarab ember mintha valami ismeretlen felé mutogatna. Mint Isten ujja, aki előre mutat, valahová... akarva-akaratlan Oszama bin Laden felé is? (Ilyen "előrelátó” lettem volna 22 évvel ezelőtt?)
"Ins'Allah! Ha Allah is úgy akarja, holnap megyek haza!
A sors kegyes volt hozzám. Átélhettem a forradalom első hónapját, amely a szemem előtt, fülem hallatára, szívem zakatolása közben rengette meg az iráni világot.”
Tudósítottam, amíg működött a telefonvonal. Hazatérve pedig, egy hónappal később a Lukács uszoda tusolójában a mindentudók le is "khomeinistáztak”.
Én akkor nem tudtam szégyellni magam, mert a sah – bár 30 éven át 17 detroiti, frankfurti és párizsi autómárkát szereltetett össze a fogyasztói középosztály számára – uralma alatt nemcsak a "vörös”, de a "fekete” (papi) pestist is ki akarta irtani.
(A vörösből és a feketéből "mindössze” 150 000 holttestet "eredményezett” Reza Pahlavi harmincéves uralkodása.)
Persze, hogy voltak illúzióim. Azt hittem, hogy ez az ajatollah – akinek fiát az "államilag terrorista” Szaddám Huszein ölette meg – meg akarja érteni, hogy az iszlám nemcsak "őrült” fanatikusokból áll, de olyanokból is, akik – a Budapesten, Berlinben, Prágában éppúgy, mint Párizsban és Rómában díszdoktorrá avatott – Reza Pahlavi "ÁVO”-s börtöneiben liberális, nyitott mudzsahedinekkel ültek együtt, sőt – Allah bocsá' – kommunistákkal is...
Ám teheráni magyar külkereskedőink már érkezésemkor figyelmeztettek: ez a Khomeini még rosszabb lesz – főleg nekünk –, mint a diktátor sah.
Ilyen a világ... Senki, semmiről soha nem tehet...
De 1500 évvel ezelőtt született egy világvallás, amely nem akarva-akaratlan, hanem szántszándékkal egymásba, saját magába olvasztott hitet, vallást, jogot, államhatalmat és hódítást.
Én pedig jóformán semmi másról nem akarok a következőkben szólni, mint ennek a vallásnak, a muzulmán vallásnak – nevezzük azt mozlimnak, muszlimnak vagy mohamedánnak – a születéséről, annak körülményeiről és történetéről – ahogyan olvasmányaimból és élményeimből szűrődtek le az elmúlt negyven év során.
Láttatni szeretném, hogy Mohamed spirituális élményei "kísértetiesen” hasonlítanak akár a zsidó próféták, például Illés vagy Ézsaiás, akár pedig Avilai Szent Teréz vagy barátja, Keresztes Szent János szellemiségéhez.
A továbbiakban kísérletet teszek arra, hogy megvizsgáljam, miért tartják a muzulmánok a politizálást vallási kötelezettségnek is.
Mohamed történelmileg is egyedülálló sikereit, az ő "istenközelségét” a keresztények, avagy az azonos fajból származó (sémi) zsidók megkérdőjelezik.
De hát nem kellene-e feltenni magunknak a kérdést: vajon csak a mártír Krisztus keresztje az egyetlen út, ami Istenhez vezet?
Most pedig előrebocsátanék egy sajnos, ma nemcsak divatos, de bonyolult és veszélyes fogalmat: ez a dzsihád.
Több mint egymilliárdnyian vannak már a muzulmánok – de rajtuk kívül a keresztény-zsidó-ateista vallástörténészek, szociológusok –, akik a maguk módján értelmezik a dzsihádot.
Jelenleg az Iszlám Dzsihád – főleg a nyugat számára – egy Dél-Libanonban székelő, ám egyre inkább a világban szerteágazó, terjedő, robbantgató – elektronikusan és közgazdaságilag is képzett – fanatikus terrorszervezetet jelent.
Én viszont a dzsihádnak egy másik értelmezését is terjeszteném: a dzsihád eredetileg nem háborút, még csak nem is szent harcot jelent. Erre van egy másik szó, a hard. A dzsihád szó szerint erőfeszítést jelent. És ennek a fogalomnak a szent harcra vonatkozó jelentését maga Mohamed csak "kis dzsihád”-ként aposztrofálta. És a Prófétát magát, aki megannyi nőt és még több országot hódított meg, "arkangyali” látomása szerint a következő gondolat ihlette meg inkább: a nagy dzsihád. Ez az a harc, az az erőfeszítés, amelyet saját magunk, hibáink, vétkeink, bűneink, tévelygéseink és tétovázásaink ellen kell folytatnunk utolsó leheletünkig.
(És ha a Próféta tudná, hogy nevében mostanában mi mindent követnek el...)
Ezt a fogalmat pedig, hogy vallásháború, ha lehet, civilizációs értelemben ne egyszerűsítsük le a történtekre. Mert a fanatizmus, különös tekintettel arra, amit a hatalmi érdek diktál, a fanatizmus és a cinizmus – akarva-akaratlanul – következményeiben egyre megy.
Ha kisördög bújkálna bennem, nem írnám le se a dátumot, se a város nevét. Se időt, se helyet nem említenék azért, hogy egy kis társasjátékra buzdítsam az olvasót: hol és mikor vagyunk tulajdonképpen?
Mert, akár pesszimistán, akár pedig optimistán nézzük, lehetnénk az elmúlt 40 év során, vagy holnapután, Jáva szigetén, vagy Iszlamabadban; a piramisok tövében; valamelyik iraki–iráni, vagy a törökországi Kurdisztán napalmmal öntözött faluvégei között, vagy éppenséggel Algír, Tizi Ouzu, Liverpool, Frankfurt vagy Párizs peremén...
És most nem tudom, legyek-e nagyképű, s azt írjam: ugye, én már akkor megírtam, hogyan repítik előre a két New York-i torony pokoli végzete és a "mélyfúró”, "barlangkutató”, s helyenként kissé pontatlan bombák a mát és a holnapot, ezt a "veszett világot”... Vagy inkább – s ez a reálisabb, a szerényebb megoldás – vessem szemétre több mint két évtizeddel előtti illúzióimat... Nem mindegy?
Allah nevében (s akkor még kérdőjel nélkül) akarom visszapörgetni most a huszonkét évvel ezelőtti "gyorsuló időt”...
Azt, amit akkor éltem át. Mert akkor azt hittem – abban a tév- vagy vakhitben éltem – hogy
Erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki
csak a kardok, tornyok és ölő igék.
Most mégis, megfáradván
Dícséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Akarom.
JÓZSEF ATTILA:
IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK
Drága emlékű mesterem, Demény Pál, aki Horthy börtöneiben kezdte és Rákosiéban fejezte be kiadatlan mohamedán vallástörténetét – volt elég "szabad” ideje az összesen tizenhét éves raboskodás során –, 1978 őszén azt mondta nekem a Rózsa utca 72-ben: ha valahol igazán értelme lenne folytatnod a Tisztelendőket, megvizsgálnod vallás és politika, vallás és társadalom, vallás és hatalom viszonyát, akkor az a mai Irán. Még idézte is a sah megszállottan magabiztos, acsarkodó mondatát: "A vörös pestist (a kommunistákat) könnyedén elintézem. De ha kell, kiirtom a fekete pestist is.” (Utóbbin a síita papságot értette. A mollahokat.)
1978-ban a síita Tisztelendőkről még csak álmodoztam. (Nem sokkal a szeptemberi "fekete péntek” után jártunk, amelynek során az iráni "ÁVO” a SAVAK, a titkosrendőrség és a császári gárda körülbelül 10 000 tüntetőt mészárolt le...)
Hogyan kerültem föl Khomeini Air France különgépére, a De Gaulle reptéren, most nem részletezem. Arra vagyok ugyanis szegődtetve, hogy szunnita és síita vallástörténetfélét írjak, és nem kalandregényt...
Úgy volt, hogy a gép egy hétfői napon indul. Aztán úgy volt, hogy kedden. Azután szerdán, majd Khomeini csütörtököt mondott...
Kétszázhetven újságíró jelentkezett fel a gépre. Mint kiderült, negyvenhármat vettek fel. Nekem az volt a szerencsém, hogy még párizsi tudósító koromból ismertem a Sorbonne-on végzett vallástörténészt, bizonyos Ghotbzadeht, aki tanulmányai közepette nemcsak gerillakiképzést kapott a libanoni Bekaa-völgyben, de mit tesz Allah, még az ajatollah apósa is volt. Úgy tűnik, jól helyezkedett. Mindenesetre ő volt az én első számú síita szemináriumvezetőm. S belőle lett az Iráni Iszlám Köztársaság Televíziójának elnöke, nem sokkal ezután Irán külügyminisztere, akit egy évvel később a mollahok mint CIA-kémet kivégeztettek.
(Úgy látszik, hogy a koncepciós perek nem csak Kelet-Európában voltak honosak...)